Írta: Bihari Zsolt
Túrakiírások - Túrakiírások
Ez ugyan egy működő vulkán, sajnos nem ez a látvány fog fogadni bennünket
2009. október 2-án, pénteken indul egy Szicíliára tervezett, apró szigetkerülgető tengeri kajaktúra, amely egyben talán az első magyar VULKÁNTÚRA, amelyet tengeri kajakokkal megteszünk. Hazaérkezés 2009. október 11-én az esti órákban.
|
|
![]() |
Az úticél Szicília, ezen belül Lipari, Panarea, Salina, Stromboli, Alicudi és Filicudi szigetek körbeevezése, melyeket a tömegturizmus elkerül. Öt egykori tűzhányó nőtt itt össze, de háromból mára csak a félköríves kalderaperem maradt meg. A két aktív vulkán a Gran Cratere (nagy kráter) néven ismert fő csúcs és a tőle északra egy félszigeten fekvő Vulcanello. Bár maga a vulkán kevésbé feltűnő formájú, mint az ismertebb itáliai tűzhányók (Vezúv, Etna, Stromboli), és mai aktivitása is elmarad e két utóbbiétól, jelentősége semmivel sem kisebb azokénál.
Eddigi kérdések egyikére itt is válaszolunk: igen, este lehet lávakitörést fényképezni.
|
|
![]() |
| Allapfelszereléshez tartozik a felszíni túrafelszerelés is, enélkül nem engednek fel az olaszok a dombjaikra. Olasz dombokat megmászi egy élmény, akkor is, ha a dombok vulkánok... |
Felszíni gyalogtúrás kolbászolásaink során tengeri kajakunk jámboran megvár minket a parton, senki sem fogja őket bántani, a vulkánok sem. Csak néha a jachtosok jegyzik majd meg, hogy bitoroljuk a tengert... |
Túránk elsődlegesen vulkántúra, de nem szárnyashajókkal vagy méregdrága yachtokkal vonulnánk fel, hanem életerős, garantáltan tengerálló tengeri kajakokkal, mert az az igazi nekünk.
![]() |
![]() |
A túra kajakos részének teljes hossza 190 km, ami 8 nappal számolva napi kb 25 km, tehát nem hosszú (ilyet a Dunán is megteszel Budapest és Tahi között), viszont a nyílt átkelés miatt némi rutin nem árt. Ne ott derüljön ki hogy taszít a mély víz... Ha egyébként probléma merülne fel, bíznod kell abban, hogy bármilyen körülmények között visszarakunk a hajódba, baleset vagy elhalálozás lehetősége kizárt, hacsak ki nem tör hirtelen a közelünkben valamelyik aktív vulkán, heveny cunami kíséretében --- bár erre nincs esély.
Költségek:
A költségek fedezik a teljes transzfert (hajóid és jómagad kideportálását) --- kivéve a kompdíjat, melyet a helyszínen perkálunk.
- Túravezetés 25000 Ft (a teljes útra számolva)
- Amennyiben nincs kajakod, a hajó bérlete 4500 Ft/nap
- Benzinköltséget közösen számoljuk és osztjuk el, később írunk ide erre vonatkozóan egy összeget. Fontos tudni azt, hogy a benzinköltség erősen létszámfüggő.
Kötelező felszerelés a vulkántúráknál:
- Magas szárú túrabakancs
- Teljes ruházat felszíni menethez (esőkabát is)
- Fejlámpa tartalék elemekkel és izzóval
- A személyes gyógyszerek
Jelentkezés és túrainformáció:
- Kommenda Tamás --- 06 209 393 217 --- Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
- Bihari Zsolt --- 06 209 227 534 --- Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
A túra minimum 8 fő jelentkezése esetén startol, jelentkezési határidő szeptember. 25. éjfél.
Az első négy túrázó utazása klímaberendezéssel ellátott Opel mikrobusszal turbósított kényelmet jelent. Odakint az ellátásról (kaja, víz, sör, egyebek) magunk gondoskodunk, amikor azonban lehetőségünk van rá, tiszteletünket tesszük a kávéházakban, olasz éttermekben. Amit ilyenkor elénk raknak, az mindent megér..
.
Karikagyűrűk kráterbe dobálása, valódi forró vulkáni iszapfürdő, kéngyűjtés, kénhidrogének inhalálása alapból adott, jöhetsz büdösen is. Itt az ideje, hogy zúzzunk egy jó nagyot! 8=)
Ez a hirdetés csak a www.tengerikajak.info weboldalon jelent meg, a változások is itt olvashatók.

| < Előző | Következő > |
|---|
| További cikkek: |
|---|
|






